A flottakövetésre, jármű védelemre a céges flottának is szüksége van. Óvja a cég járműparkját megbízhatóan működő gps nyomkövetéssel!
Egy céges flotta értéke komoly összeget jelent, ami a cég tőkéjének egy részét is magába foglalja. A járművek nélkül nincs szolgáltatás, a szállítmányozást nem lehet megvalósítani. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy az olyan céges vagyontárgyakat megóvja, mint amilyenek a kamionok, teherautók is.
A flottakövetés nem csupán arra a célra jó, hogy a szolgáltatásait hatékonyabbá tudja tenni és az ügyfélkörét kibővítse, hanem még arra is, hogy megőrizze a járműveit. A gps nyomkövető rendszert a flotta minden egyes járművébe kell telepíteni és aktiválni. Az aktivált gps nyomkövető rendszer képes arra, hogy ne csak az utakról gyűjtsön információt, hanem rendszeresen informáljon a jármű tartózkodási helyéről is. Ennek köszönhetően a jármű tulajdonosa mindig pontosan ismeri minden jármű helyét.
A flottakövetés használatával tehát minden, szállítmányozással, fuvarozással, költöztetéssel, személyszállítással vagy hasonló szolgáltatással foglalkozó cégnek nagyobb biztonságban vannak a járművei. Ez legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint az, hogy átgondoltabb szervezéssel és költséghatékonysággal támogassa a vállalkozása sikereit egy cég tulajdonosa. A flottakövetés, a műholdas nyomkövetés olyan korszerű eszközök, amiknek a segítségével ki tudja használni a modern technológia előnyeit.
Bármikor történhet valamilyen baleset, ellophatják valamelyik járművet vagy a sofőrrel történik nem várt esemény. Ilyenkor a gps flottakövetést azonnal segítségül lehet hívni. A jármű, a rakomány és a sofőr pontos helyének meghatározása csak percek kérdése. Azonnal elindulhat a mentőakció, értesíteni tudja a hatóságokat és megkezdődhet a mentés. A flottakövetés a jármű megtalálásának idejét le tudja rövidíteni és a siker pedig garantált.
Éljen a modern technológia előnyeivel, óvja vagyontárgyait gps nyomkövető rendszer használatával!