GPS nyomkövetés

A „digitális napló”: GPS nyomkövetéssel a pontosabb útnyilvántartásért és elszámolásért

Sok cég rendelkezik saját autóflottával, aminek nagy előnye, hogy ebben a formában sokkal magasabb színvonalú szolgáltatásokat is tudnak biztosítani a vállalkozók. Könnyebben elérhetik az ügyfeleiket, továbbá a saját flotta egy olyan professzionális megjelenést kölcsönöz a cégnek, amelytől az meggyőzőbbé válhat az emberek szemében.

Az előnyök mellett mindenképp meg kell említeni a különböző nehézségeket is, amik legfőképp az elszámolásokkal, útnyilvántartásokkal vannak összefüggésben. Nem ritka, hogy nehéz hiteles, pontos információkat szerezni ezekről, ami azért kellemetlen, mert így pénzügyi szempontból óriási hátrányba kerülhetnek a vállalkozások.

Éppen ezért éri meg nyitni a korszerűbb megoldások irányába, amik maximálisan támogatják a pontos elszámolásokat. Ebből a szempontból a GPS nyomkövetés a legjobb választás, ugyanis ez automatikusan rögzíti a járművek útjait. Ennek fő célja, hogy pontos és megbízható útnyilvántartást készítsen a vállalkozások számára, ezzel leegyszerűsítve, gördülékennyé téve a pénzügyi folyamatokat.

Mi a lényege a GPS nyomkövetésnek, hogyan segít? 

Ügyfeleink számára speciális, komplex megoldásokat kínálunk, ugyanis az autóriasztó beszerelésnél jóval többet kaphatnak szolgáltatásaink igénybevételével. Az általunk kínált GPS nyomkövetés korunk egyik valóban kedvező alternatíváját kínálja a cégeknek, amellyel végre búcsút lehet mondani minden korábbi költségvetési kellemetlenségnek.

GPS nyomkövetés

A rendszer egy GPS-nyomkövető eszközből áll, ami a járműbe kerül. Ez az eszköz folyamatosan gyűjti az adatokat a gépjárművek mozgásáról, többek között a megtett út hosszáról, és az indulási, érkezési időről is. 

Ez egyfajta digitális naplóként működik, amely hosszú távon garantálja a pontos elszámolásokat. Sokkal kényelmesebb, nincs szükség semmilyen papírmunkára, adatgyűjtésre, mert mindent a GPS-es autóriasztó rögzít, ami pedig még a járművek biztonságát is képes növelni. Valós idejű adatokkal be lehet mérni a kocsik helyzetét, így, ha bármilyen rendellenesség is történne, azonnal be lehet avatkozni, így pedig súlyos anyagi károk kerülhetők el.

Felejtse el a manuális napló vezetését! 

Az elszámolásokhoz korábban manuális naplót is vezettek a sofőrök, amely sok teherrel járt, arról nem beszélve, hogy így lehetőség volt akár az adatok megváltoztatására is.

A GPS nyomkövetésnél nincs lehetőség a manipulációra, a sofőrrel párhuzamosan dolgozik a rendszer, így nem kell a munkaidő végeztével még adminisztrációval foglalkozni. Sok kényelmetlenségtől kímélhetik meg magukat a dolgozók, ráadásul ez a megoldás mindkét felet védi, ezzel pedig számos konfliktus is meggátolható.

A manuális naplók ideje lejárt, a digitalizáció előnyeit érdemes kihasználni, a GPS-es autóriasztó pedig garantáltan megfelel az elvárásoknak, ami maximálisan támogatja a munkavégzést.

Kiadások, munkavégzés körülményeinek optimalizálása

GPS nyomkövetés

A logisztikai folyamatok optimalizálása nagyon fontos tényező a vállalkozások számára, azonban hiteles adatok nélkül ezt igazán nehéz megvalósítani. Szerencsére a GPS nyomkövetés ezt is orvosolja, hiszen megfelelő adatok állnak rendelkezésre általa, amelyekkel könnyebb például megtervezni a rövidebb útvonalakat, így pedig a benzin fogyasztás válik mérsékelhetővé. 

Ügyfeleink számára megbízható, magas színvonalú megoldásokat kínálunk a GPS nyomkövetéssel kapcsolatban. A felhasználóbarát rendszer maximálisan támogatja a cégeket, amelyek így hatékonyabb módszerekkel tarthatják fent a flottát.

Weboldalunkon bővebb információkat is találhat erről a lehetőségről. Ha szeretné megtapasztalni a GPS-es autóriasztó előnyeit, keressen minket bizalommal a megadott elérhetőségeinken!

Kapcsolódó cikkek:

A fuvarozás világában nagyon fontos szerepe van a naprakész információknak. A fuvarokat lebonyolító cég és a megrendelők, partnerek is arra ...

A céges flották meglehetősen hasznos döntésnek bizonyulnak, amelyek több szempontból is hozzájárulhatnak a vállalkozások sikeréhez. Számos előnnyel jár, többek között ...

Akik a szállítmányozás, logisztika területén dolgoznak, tisztában vannak azzal, hogy vannak kötelezettségeik, amiknek eleget kell tenniük. Például rendszeresen kell ellenőrizni ...

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.