A nagyobb cégek gyakran több telephellyel rendelkeznek, melyek esetében a földrajzi közelség nem feltétlenül szempont, sőt, akár még előny is lehet a távolság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy kézben tartani az irányítást, a cég birtokában lévő gépjárműveket kifejezetten ajánlott együtt kezelni. Ez nem csak a beszerzésre igaz, hanem a későbbiekben is érvényes, például az olyan kiegészítő szolgáltatások esetén, mint amilyen a járművédelem. Tudni kell viszont azt is, hogy ez kihívást jelenthet több, elszórtan elhelyezkedő telephellyel rendelkező cég esetén, hiszen nem minden partner tudja rugalmasan kezelni a feladatot. Ha Ön is szeretne hatékony és megbízható szakmai segítséget kapni a járművédelem terén, nálunk a legjobb helyen jár!
Számunkra nem jelent akadályt a távolság, segítségünkkel a járművédelem országosan megoldható, így nem kell több partnert megbíznia a feladattal. Korszerű, GPS alapú védelmi rendszert tudunk biztosítani, méghozzá az Ön igényeire szabva, hiszen velünk az autóriasztó beépítés hosszú távú partnerkapcsolattal egészülhet ki, távfelügyelet formájában. Ha teljes körű védelemre van szüksége, mindenképpen ajánljuk a távfelügyeletet, így ugyanis támogatni tudjuk Önt abban az esetben is, ha a tolvajoknak esetleg sikerül kijátszaniuk a védelmi rendszert. Amennyiben a gépjárművet támadás éri, Ön azonnal értesítést kap, a műholdas kapcsolatnak köszönhetően pedig pontosan beazonosítható a gépjármű helye, így gyorsan az ügy végére lehet járni. Ha a gépjármű a mi ellenőrzésünk alatt áll, szükség szerint akár hatósági közreműködésről is tudunk gondoskodni, a járművédelem tehát távfelügyelettel együtt teljes.
A járművédelem országosan velünk nem akadály! Vegye igénybe szolgáltatásunkat, és bízza ránk a teljes flottát akkor is, ha több helyen van telephelye a cégnek! Kérdéseit szívesen megválaszoljuk, lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén!